Az RN Aquila volt az olasz Királyi Haditengerészet első és utolsó repülőgép-hordozója, de építését ennek sem fejezték be teljesen. Az 1920-as, 30-as években olasz katonai és politikai körökben sok vita folyt egy repülőgép-hordozó megépítésének lehetőségéről. Végül azoknak az álláspontja kerekedett felül, akik ezt szükségtelennek tartották. Ez az álláspont megalapozottnak látszott, lévén az olasz flotta működési területe elsősorban a Földközi-tenger volt. Az abba mélyen benyúló Olaszország földrajzi elhelyezkedése lehetővé tette az olasz légierő számára, hogy bármilyen lehetséges célpontot a szárazföldről érjen el. Az észak-afrikai olasz gyarmatok közelsége is megkérdőjelezte egy olasz hordozó szükségességét, hiszen az oda irányuló forgalom légi fedezete szárazföldi bázisokról is megoldható volt. Az olasz döntéshozók ezért inkább a csatahajók, cirkálók, rombolók és tengeralattjárók építésére koncentráltak.
A koncepció téves voltára akkor döbbentek rá, amikor a súlyos olasz vereséggel végződő tarantoi és matapani ütközetben a főszerepet brit részről éppen a repülőgép-hordozók játszották (1940. november, ill. 1941. március). Ekkor azonban már sem idő, sem tapasztalat nem állt az olaszok rendelkezésére ahhoz, hogy egy új hordozó tervezésébe fogjanak. Ezért úgy döntöttek, hogy a Roma nevű, 33 764 tonnás személyszállító luxushajót alakítják át repülőgép-hordozóvá. Mivel egy Roma nevű csatahajó már hadrendben állt, a hajót átnevezték Aquila-ra.
Az eredeti Roma-ból szinte csak a hajótestet hagyták meg, amit meghosszabbítottak, és páncélzattal láttak el. Eltávolították az eredeti felépítményt és a belső részt. Új meghajtási rendszerét két törölt könnyűcirkáló (Cornelio Silla és Paolo Emilio) hajtóművének felhasználásával állították össze, Ezzel elérték a 151 000 LE teljesítményt. Az eltávolított belső rész helyére hangárokat, műhelyeket, felvonókat, vagyis egy hordozó üzemeltetéséhez szükséges létesítményeket építettek be. A németek egy technikai missziót küldtek segítségül, így részben felhasználták a DKM Graf Zeppelin hordozó terveit, illetve be nem fejezett testvérhajójának alkatrészeit. A hajó új felépítményére a többemeletes parancsnoki torony és nagy kémény volt jellemző.
Kezdetben a leszálló repülőgépeket megállító rendszer nem bizonyult megfelelőnek, ezért azt tervezték, hogy a hajóról felszálló gépek a szárazföldön fognak landolni. Később módosították a berendezést, és biztonságosnak ítélték a hajóra történő leszállást. Repülőgépek tekintetében tesztelték az olasz SAIMAN 200, Fiat G.50 és Reggiane Re 2001, illetve a német Junkers Ju 87C, Arado Ar 96B és Messerschmitt Bf 109T típusokat. A repülési tesztek alapján az olasz gépek mellett döntöttek, mivel úgy találták, hogy repülőgép-hordozón jobban alkalmazhatóak, mint német megfelelőik.
Az olasz fegyverszünet (1943. szeptember 8.) megkötésének idején az Aquila kb. 90%-ban állt készen. A németek ellenőrzésük alá helyezték a hajót, és a genovai kikötő bejáratának elzárására szándékoztak felhasználni. Ezt megakadályozandó, olasz könnyűbúvárok 1945. április 19-én részben elsüllyesztették. 1949-ben La Spezia-ba vontatták, de nem tudtak dönteni a további sorsáról. 1952-ben leselejtezték.
Általános jellemzők(részben csak terv)
Vízrebocsátás: 1926. február 26. (mint „Roma” utasszállító hajó) Szolgálatba állítás: – Vízkiszorítás:
23 130 t (üresen)
28 350 t (harckészen)
Hossz:
232,5 m (teljes)
207,4 m (vízvonalban)
Szélesség: 29,4 m Merülés: 7,3 m Hajtómű:
8 db Thornycroft gőzkazán
4 db Belluzzo redukciós gőzturbina
4 db hajócsavar
Teljesítmény: 151 000 LE (111 028 kW) Sebesség: 30 csomó (55,6 km/h) Hatótávolság: 10 200 km 18 csomós (33,3 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
