Az olasz Littorio-osztály névadó hajója az olasz–francia rivalizálás jegyében épült. Nevét a Római Birodalom egyik hatalmi jelképének, a fasces-nek hordozóiról, a lictor-okról kapta. 1940-ben állították szolgálatba, a francia Richelieu-osztályú hajók méltó ellenfeleként.
Az RN Littorio a második világháborúban, Olaszország hadba lépését követően, 1940. november 11-én, a tarantói csatában a brit Farey Swordfish repülőgépek három torpedótalálata következtében elsüllyedt a kikötő sekély vizében. A későbbiekben ki tudták emelni, és a három hónapos javítás után ismét harcképes hajó részt vett a Málta utánpótlását szállító brit konvojok elleni támadásokban, illetve az Észak-afrikai hadszíntér ellátására indított saját konvojok kíséretében. 1942. március 22-én, a második sirtei csatában súlyosan megsebesítette a HMS Havock és a HMS Kingston rombolókat. Az utóbbinak még sikerült visszatérnie Máltára, de ott a német Luftwaffe megsemmisítette. Ez volt az olasz flotta kisszámú sikereinek egyike a háború folyamán.
1943 nyarán, Mussolini bukása után, a hirtelen kényes ízlésűvé lett olaszok (bizonyára szövetséges sugallatra) a hajót átnevezték a fasiszta felhangú Littorio névről Italia-vá. Az 1943. szeptember 8-i olasz fegyverszünet kihirdetése utáni napon, a még aktív három olasz csatahajó egyikeként a szövetségesek Máltára küldték, ám útközben német bombázók, rádióirányítású Fritz-X bombákkal elsüllyesztették a Roma-t és súlyosan megrongálták az Italia-t. Ennek ellenére az Italia és a Vittorio Veneto elérte Máltát, ahonnan a Szuezi-csatornához (Nagy Keserű-tó) internálták a hajókat.
A párizsi békeszerződésben az Italia-t „jóvátételként” az USA-nak ítélték, de mivel az nem tartott rá igényt, ám a szétbontásához ragaszkodott, a hajó hadrenden kívül Olaszországban maradt. Ez idő alatt a Szovjetunió is magának követelte a hajót, annak 1948-ban történt lebontásáig.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1937. augusztus 22. Szolgálatba állítás: 1940. május 6. Vízkiszorítás:
