A mindössze egy év alatt megépített HMS Repulse és testvérhajója, a HMS Renown voltak az utolsó brit csatacirkálók. A hajót Resistance néven kezdték építeni, de még elkészülte előtt átkeresztelték. 1916-ban bocsátották vízre és állították szolgálatba. Harcolt az első világháborúban, és a tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy túl könnyű építésű, ezért kétszer is átépítették. 1921/22-ben megerősítették a páncélzatát, majd 1932/36 folyamán a felépítményét növelték meg, egy repülőhangár és egy katapult került a fedélzetre, egyúttal megerősítették légvédelmi fegyverzetét is. Az átépítések után külső és belső jellemzői már olyannyira eltértek a szintén átépített Renownéitól, hogy a továbbiakban nem tekintették őket testvérhajóknak. (Az utóbbit át is minősítették csatahajóvá.)
A második világháborúban a Repulse a Home Fleet Csatacirkáló Squadronjának részeként a norvég partoknál őrjáratozott, német hajókat keresve az Északi-tengeren. 1941 májusáig a Renown-nal együttműködve sikertelenül vadászott német hajókra, így a Trondheimből kifutó DKM Gneisenau-ra. Május 22-én átirányították a WS8B kötelékbe, az Atlanti-óceánra, hogy részt vehessen a Bismarck utáni hajtóvadászatban, de üzemanyag-problémák miatt már május 25-én kivált abból.
Ezek után a felszerelése kiegészítésre került Oerlikon gépfegyverekkel és Type 284 felszíni tűzvezető radarral. Októberben a Kelet-indiai parancsnokság alárendeltségébe került. 1941. novemberben a japán támadást megelőzendő, a Repulse-nak találkoznia kellet Colombo-ban (Ceylon) a HMS Prince of Wales csatahajóval és a HMS Indomitabe repülőgép-hordozóval, ám az utóbbi a Karib-térségben zátonyra futott. A Prince of Walesből, a Repulse-ból és a kísérő rombolókból álló Force Z, Sir Thomas Phillips tengernagy parancsnoksága alatt, december 2-án Szingapúr alá érkezett.
December 8-án a japánok partra szálltak a Brit-Malajzia keleti partján fekvő Kota-Baruban. A partraszállás leküzdésére a Prince of Wales és a Repulse kifutott Szingapúrból, anélkül, hogy kísérő vadászgépek védték volna. Phillips úgy vélte, hogy hajóinak nagy tűzerejét kihasználva meglepetésszerűen beavatkozhat a harcba, és minden további japán partraszállást megakadályozhat. Ám december 9-én az I-65 japán tengeralattjáró felfedezte a brit hajókat, ezért a tengernagy úgy döntött, hogy megszakítja a műveletet, és visszafordult.
December 10-én jelentek meg a légi torpedókkal felszerelt első japán repülőgépek a két brit csatahajó felett. A japánok a tőlük megszokott halálos elszántsággal támadtak, és áttörtek azon a tűzfüggönyön, amit a két brit hajó légvédelmi tüzérsége lőtt. A torpedók egymás után értek el találatot, előbb a Prince of Wales süllyedt el – fedélzetén a parancsnokoló Phillips tengernaggyal – majd követte a Repulse, bár kapitánya, Bill Tennant bravúrosan manőverezett, több japán gépet sikerült lelőniük, de a torpedók által okozott sérülések végzetesnek bizonyultak. Közel 300 tiszt és tengerész veszett oda.
A japánok ezzel a győzelmükkel megsemmisítő csapást mértek a britekre Kelet-Ázsiában.
Általános jellemzők (1939)
Vízrebocsátás: 1916. január 8. Szolgálatba állítás: 1916. augusztus 18. Átépítés:
1921/22
1932/36
Vízkiszorítás:
27 600 t (üresen)
32 220 t (harckészen
Hossz:
228,7 m (vízvonalnál)
242,0 m (teljes)
Szélesség: 27,5 m Merülés: 8,2 m Hajtómű:
4 db gőzturbina
4 db csavartengely
4 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény: 114 208 LE (83 824 kW) Sebesség: 31,5 csomó (58,3 km/h) Hatótávolság: 6760 km Fegyverzet:
6 db 381 mm-es ágyú (3x2)
12 db 102 mm-es ágyú (4x3)
6 db 102 mm-es légvédelmi ágyú (6x1)
16 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (2x8)
8 db 530 mm Ø torpedóvető-cső
Repülőgépek: 4 db hidroplán + 1 katapult Páncélzat:
övpáncél: 51–229 mm
fedélzetek: 25–102 mm
barbetták: 102–178 mm
lövegtornyok: 178–229 mm
parancsnoki torony: 254 mm
válaszfalak: 76–100 mm
Személyzet: 1181 fő Parancsnokok(a második világháború idején):
Ernest John Spooner sorhajókapitány (1938. dec. 19.–1940. jún. 18.)
