Az 1935-ben szolgálatba állított MN Émile Bertin könnyűcirkáló a La Galissonière-osztályú hajók módosított, némileg nehezebb változata volt, osztályba nem sorolták. A maga 40,2 csomós (próbautakon elért) sebességével kora leggyorsabb, a francia haditengerészet legelegánsabb cirkálójának számított.
1940-ben a rombolókból álló szövetséges Z Csoport (EdmondDerrien altengernagy) zászlóshajójaként vett részt a norvégiai hadjáratban. A namsosi hadművelet során, április 19-én az Émile Bertin német bombatalálattól sérült, ezért elhagyta a hadszínteret és visszatért Brestbe, ahol május 21-ig javították.
1940. májusban a Béarn repülőgép-hordozó, az Émile Bertin és a Jeanne d’Arc könnyűcirkálók a Francia Bank aranykészletét szállították a kanadai Halifax-ba. Az 1940. június 22-i francia kapituláció idején hajók az USA partjainál tartózkodtak. A britek szándékában állt a hajók megsemmisítése, de ettől a tervüktől később elálltak. Így a francia egységek a francia-martinique-i Ponte-à-Pitre kikötőbe hajózhattak, ám azt a továbbiakban nem hagyhatták el.
A franciáknak – a rájuk nehezedő folyamatos amerikai nyomás hatására –a hajókat előbb (1942-ben) le kellett fegyverezniük, majd 1943-ban csatlakozniuk kellett a Szabad Franciákhoz. 1943. szeptembertől októberig az Émile Bertint Philadelphiában korszerűsítették, elsősorban a fegyverzetét és a radarberendezéseit. 1944 végén az Émile Bertin csatlakozott a földközi-tengeri szövetséges erőkhöz, és részt vett az olaszországi és dél-franciaországi partraszállásokban (Husky, Avalanche és Anvil hadműveletek), majd a francia Riviéra bombázásában.
A háború után az Émile Bertin Indokinában teljesített szolgálatot, majd 1947-ben visszatért Toulonba. Ezután tüzérségi képzésre használták, majd 1952-ben kivonták a szolgálatból és 1959-ben szétbontották.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1933. május 9. Szolgálatba állítás: 1935. január 28. Vízkiszorítás:
