Finnország 1918-as függetlenné válása után a finn hadiflotta a cári haditengerészettől visszamaradt 30 elöregedett hajó-relikviából állt, és egy 1925-ben bekövetkezett súlyos baleset rámutatott a helyzet tarthatatlan voltára. Ezért 1927-ben egy új haditengerészeti törvényben határoztak egy öt tengeralattjáróból, négy torpedónaszádból, és két partvédő páncélos hajóból álló új flotta létrehozásáról. E két utóbbi lett az Ilmarinen és testvérhajója, a Väinämöinen. Ezek a hajók erős fegyverzettel és páncélzattal rendelkeztek, de meglehetősen lassúak voltak. Az Ilmarinent 1934-ben, a két testvérhajó közül másodikként állították szolgálatba.
Az Ilmarinen a Téli háború (az 1939. november 30-i szovjet támadás) legelején légitámadást kapott, ezt követően a biztonságosabb Lohmiin szigetnél húzódott meg, majd az Åland szigetcsoportot védte egy esetleges invázió ellen. Amikor a vastagodó jég már nem tette lehetővé a további ott tartózkodást, 1939 decemberében Turkuba hajózott, feladata a város légvédelmének támogatása volt.
A „Folytatólagos háború” (Finnország részvétele a Szovjetunió elleni háborúban) elején az Ilmarinen és testvérhajója részt vettek a Nordwind fedőnevű félrevezető hadműveletben, melynek célja a szovjet Balti-flotta vezetésének meggyőzése volt arról, hogy német partraszállás készül az észt Hiiumaa és Saaremaa szigeteken, ezzel kifutásra késztetve a szovjet egységeket. A megtévesztés érdekében 1941. szeptember 13-án 15 hajót vontak össze Uto szigettől délre. A német DKM Emden, Köln és Leipzig cirkálók távolabb várakoztak, hogy a reményeik szerint megjelenő szovjet hajókat megsemmisíthessék. Az akció azonban minden tekintetben kudarc volt, valószínű, hogy a szovjetek észre sem vették a csaléteknek szánt hajók csoportosulását.
A flottaparancsnok, Eero Rahola altengernagy este 20:30-kor kiadta a parancsot a hajócsoport visszafordulására. A flotta élén aknakereső-hajók haladtak, ennek ellenére az Ilmarinen aknaszedő-szerkezetének kábelén már korábban fennakadhatott egy vagy több akna, amelyek a hajó fordulásakor felrobbantak, hatalmas léket ütve a hajó alján. Az Ilmarinen 7 perc leforgása alatt felborult és elsüllyedt. A személyzet mindössze 132 tagja, köztük a tengernagy maradt életben, a halottak száma 272 volt.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1931. július 9. Szolgálatba állítás: 1934. április 17. Vízkiszorítás: 3 900 t Hossz: 92,9 m Szélesség: 16,9 m Merülés: 5,2 m Hajtómű: dízel-elektromos meghajtás
4 db Krupp dízelmotor
2 db csavartengely
Teljesítmény: 4 800 LE (3 529 kW) Sebesség: 14,5 csomó (26,9 km/h) Hatótávolság: 1296 km Fegyverzet:
4 db 254 mm-es L/45 Bofors ágyú (2x2)
8 db 105 mm-es L/50 Bofors ágyú (4x2)
4 db 40 mm-es L/56 Bofors légvédelmi gépágyú (4x1)
4 db 20 mm-es L/60 Madsen légvédelmi gépágyú (4x1)
Páncélzat:
övpáncél: 51 mm
fedélzet: 12,7–19 mm
lövegtornyok: 102 mm
Személyzet: 403 fő (1941-ben) Parancsnok (1941): Ragnar Göransson kapitány Testvérhajó:Väinämöinen
