Az 1937–1939 között épült HMS Indomitable repülőgép-hordozót eredetileg Illustrious-osztályú hajóként kezdték építeni, de az építkezés során annyi módosítást hajtottak végre az eredeti terven, hogy az Indomtable inkább tekinthető önálló osztálynak. Az Illustrious-osztály másik három hajójánál több, 36 helyett 55 repülőgép befogadására volt alkalmas. 1941-ben állították szolgálatba.
1941 novemberében az Indomitable-nek Szingapúrban csatlakoznia kellett volna a HMS Prince of Wales csatahajóhoz és a HMS Repulse csatacirkálóhoz, amelyek a kísérő hajókkal együtt képezték a Force Orange elnevezésű, a japánok elriasztása céljából létrehozott hajócsoportot. (Thomas Phillips altengernagy). Azonban előzőleg az Indomitable, első útján, a Karib tengeren zátonyra futott, és a japán támadásig nem tudott elérni Szingapúrba, hogy a szükséges légitámogatást biztosítsa a Force Orange számára. Ez végzetesnek bizonyult, ugyanis Phillips enélkül próbálta megakadályozni a japánok malajziai partraszállását, és a vadászfedezet hiánya döntően hozzájárult a két brit óriás pusztulásához.
Szingapúr, Hong-Kong és Burma eleste után, 1942 elején a brit flotta átcsoportosította erőit a Távol-Keleten. Az Indomitable és (fél)testvérhajója, a HMS Formidable az átszervezett Keleti Flotta (James Somerville tengernagy) része lett, a flotta harmadik hordozója az ebben az időben már reménytelenül elavult HMS Hermes volt.
1942. áprilisban Somerville megpróbálta csapdába csalni a japánok repülőgép-hordozóból álló csapásmérő erejét (Chuichi Nagumo tengernagy) az Indiai-óceánon. Az akciót a brit hírszerzés hiányos vagy téves adataira támaszkodva szervezték, így az kudarcot vallott, mivel nem sikerült rátalálni az ellenséges flottára. Napokig tartó keresés után a tengernagy visszavonta a gyors brit hordozókat Bombay-be, ezzel lehetővé tette a japánoknak a légi fedezet nélkül maradt lassabb egységek, többek között a HMS Cornwall és Dorsetshire nehézcirkálók elsüllyesztését. (Somerville-nek ezúttal nem védtelen ellenféllel volt dolga, mint Mers-el-Kebirnél.)
1942 májusában az Indomitable részt vett az Ironclad-hadműleletben (Francia-Madagaszkár ellen végrehajtott invázió), amellyel a britek ki akarták zárni annak a lehetőségét, hogy a japánok foglalják el, és tengeralattjáró-bázisként használják a szigetet. Az „invázió” (inkább lerohanás) támogatására a britek az Indomitable-en kívül a HMS Illustrious hordozót, a HMS Ramillies csatahajót és számos kísérő egységet vonultattak fel. A mindössze 8000 gyarmati katonával, és néhány elavult üteggel rendelkező Vichy-hű franciák itt is ellenálltak, a harcok napokig tartottak, de kimenetelük nem lehetett kétséges. A britek ezután a szigetet átadták a Szabad Franciáknak.
Az Indomitable 1942. júliusban visszatért az Egyesült Királyságba, majd hamarosan a Földközi-tengerre vezényelték, ahol augusztus közepén a Gibraltár bázisú Force H kötelékében, részt vett a Pedestal-hadműveletben, melynek során súlyos sérüléseket szenvedett német Junkers Ju 87-es (Stuka) zuhanóbombázók támadása következtében. A gibraltári sürgősségi javítások után, a teljes helyreállítást az Egyesült Államokban végezték.
1943. június 17-én újra a Force H kötelékébe vezényelték, ám a szicíliai partraszállás támogatása közben ismét megsérült, ezúttal egy olasz bombázó torpedójától, amit egy újabb, az USA-ban végzett javítás követett.
Az Indomitable 1944 elején visszatért a Távol-Keleti Flottához, majd a HMS Victorious hordozó társaságában, amelyhez később az Illustrious is csatlakozott, augusztus–szeptemberben részt vett a Szumátra, a Nicobar-szigetek és a Medan elleni akciókban. 1945. május 4-én átesett egy kamikaze-támadáson, amelyből a repülőfedélzet páncélzatának köszönhetően, súlyosabb károk nélkül került ki. Augusztusban jelen volt Hong Kong megszállásánál.
1945 novemberében a hajó hazatért az Egyesült Királyságba. 1947-bentartalékállományba helyezték, 1947–1949 között felújították. 1953-ban egy belső robbanás következtében súlyosan megrongálódott. 1955-ben hulladékként eladták.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1940. március 25. Szolgálatba állítás: 1941. október 10. Vízkiszorítás:
23 207 t (üresen)
28 919 t (harckészen)
Hossz:
230,88 m (hajótest)
229,20 m (repülőfedélzet)
Szélesség:
29,23 m (hajótest)
25,44 m (repülőfedélzet)
Merülés: 8,96 m Hajtómű:
6 db Admiralty gőzkazán
3 db Parsons gőzturbina
3 db hajócsavar
Teljesítmény: 111 000 LE (81 628 kW) Sebesség: 30,5 csomó (56,5 km/h) Hatótávolság: 20 400 km, 14 csomós (25,9 km/h ) sebesség mellett Fegyverzet: 1941-ben:
16 db 114,3 mm-es L/45 légvédelmi ágyú (8x2)
48 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (6x8)
8 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú
1943-ban:
16 db 114,3 mm-es L/45 légvédelmi ágyú (8x2)
48 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (6x8)
26 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú (8x2; 10x1)
1944-ben:
16 db 114,3 mm-es L/45 légvédelmi ágyú (8x2)
60 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (6x8; 2x4; 2x2)
56 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú (20x2; 16x1)
1945-ben:
16 db 114,3 mm-es L/45 légvédelmi ágyú (8x2)
73 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (6x8; 2x4; 2x2; 13x1)
36 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú (12x2; 12x1)
Repülőgépek:
55 db Seafire és Albatros repülőgép (1943)
45 db Hellcat és Avenger repülőgép (1945)
Páncélzat:
övpáncél: 114 mm
fedélzet 112 mm
válaszfalak: 114 mm
Személyzet: 2100 fő Parancsnokok(a második világháború idején):
Harold Edward Morse sorhajókapitány (1941. júl. 4.–1942. jan. 4.)
