Az MN Dunkerque csatahajót (testvérhajója az MN Strasbourg), 1932-ben kezdték építeni, és 1935-re fejezték be. Építtetői kezdetben az olasz Trento-osztály-ra, később a német Deutschland-osztály-ra adandó válasznak szánták. A két hajó sebessége és páncélzata inkább a csatacirkálókéra, fegyverzete inkább a csatahajókéra jellemző. A hajók hivatalos besorolása: csatahajó.
Franciaország hadba lépése után, 1939 októberében a Dunkerque részét alkotta a bresti állomáshelyű, a Béarn repülőgép-hordozóból és 3 cirkálóból álló vadászcsoportnak (L.-kötelék), melynek feladatául a DKM Admiral Graf Spee felkutatását és megsemmisítését tűzték ki. Novemberben már a 4. cirkáló-osztállyal és a HMS Hood-dal a DKM Scharnhorst és a DKM Gneisenau elleni (sikertelen) vadászatban vett részt, de egy hatalmas észak-atlanti vihar által okozott károk miatt dokkban végzendő javításra szorult. A francia kapituláció a Földközi-tengeren érte.
Az első (és egyben utolsó) igazi harci helyzet a hajó számára Mers-el-Kebir-ben alakult ki. A britek attól tartottak (rettegtek), hogy a francia flotta a tengelyhatalmak kezébe kerül, ami alapvetően változtatta volna meg az erőviszonyokat. A brit Sommerville tengernagy ultimátumban szólította fel a francia Gensoul tengernagyot a brit flottához való csatlakozásra, vagy hajóik elsüllyesztésére. Az ultimátumot, mivel ellentétes volt a németekkel kötött fegyverszünetben foglaltakkal és a francia önbecsüléssel egyaránt, Gensoul visszautasította, mire a HMS Hood csatacirkáló, valamint a HMS Revenge és HMS Valiant csatahajók tüzet nyitottak a francia hajókra. A Dunkerque-be gyors egymásutánban négy 381 mm-es lövedék csapódott be, súlyosan megrongálva a hajót, bár a franciák csak „mérsékelt károk”-ról számoltak be.
Miután a brit Admiralitás tudomást szerzett a Dunkerque állapotáról, visszaküldte Sommerville-t, hogy végezze be a hajó elpusztítását. Július 6-án Sommerville visszatért, de a torpedó- és bombatámadások ellenére, a Dunkerque-t ismét nem sikerült teljesen megsemmisíteni. A két támadás alatt összesen 210 francia tengerész esett áldozatul. Ideiglenes kijavítása után a hajó visszatért Toulonba, ahol hosszan elhúzódó javítási munkákat végeztek rajta.
A szövetségesek 1942. novemberi észak-afrikai partraszállása után a németek megpróbálták megszerezni a francia flotta felett való rendelkezést. Ezt megakadályozandó, a Toulonban állomásozó francia hajókat a legénysége elsüllyesztette, így a Dunkerque-t is. A roncsot a háború után kiemelték, és 1958-ban ócskavasként eladták.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1935. október 2. Szolgálatba állítás: 1937. május 1. Vízkiszorítás:
26 900 t (üresen)
35 500 t (harckészen)
Hossz:
215,1 m (teljes)
209,1 m (vízvonalban)
Szélesség: 31,1 m Merülés: 8,1 m Hajtómű:
6 db Indret kazán
4 db Rateau gőzturbina
4 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény:
107 500 LE (79 044 kW) (előírt)
135 585 LE (99 695 kW) (tényleges)
Sebesség:
29,5 csomó (54,6 km/h) (előírt)
31,06 csomó (57,43 km/h) (tényleges)
Hatótávolság:
14 528 km 15 csomós (27,8 km/h) sebesség mellett
4 537 km 28,5 csomós (52,7 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet:
8 db 330 mm-es ágyú (2x4; mindkét lövegtorony a hajó elülső részén)
16 db 130 mm-es ágyú (3x4), (2x2)
8 db 37 mm-es légvédelmi ágyú (4x2)
32 db 13,2 mm-es légvédelmi gépágyú (8x4)
Repülőgépek: 3–4 db Loire 130 hidroplán + 1 katapult Páncélzat:
övpáncél: 146 –248 mm
fedélzet: 115–125 mm
lövegtornyok: 310–330 mm
parancsnoki torony: 270 mm
Személyzet: 1381–1431 fő Parancsnok(1942): Georges Albin Joseph Antoine Amiel sorhajókapitány Testvérhajó: MN Strasbourg
