* Arizona * California * Colorado * Enterprise * Hornet * Indiana * Iowa * Lexington * Maryland * Massachusetts * Mississippi * *Missouri * North Carolina * Saratoga * Tennessee * Utah * Wasp * West Wirginia * Yorktown *
USS Enterprise repülőgép-hordozó
A Yorktown-osztályú USS Enterprise-t a US Navy hatodik repülőgép-hordozójaként állították szolgálatba, 1938-ban. Egyike volt annak a három, a második világháború előtt épült hordozónak, amelyek túlélték a háborút. A japánok háromszor jelentették be, hogy elsüllyesztették, ezért ragadványneve a „The Grey Ghost” (Szürke Szellem) lett.
Az Enterprise 1941. december 7-én, a Pearl Harbor elleni japán támadáskor természetesen „véletlenül” nem tartózkodott a kikötőben, így repülőgépei csak a második japán támadóhullám ellen vehették fel a harcot – nem sok eredménnyel.
A midway-i csatára készülve az amerikaiak két hajócsoportot vontak össze, Az Enterprise, Raymond A. Spruance altengernagy zászlóshajójaként a Task Force 16 része volt. Ennek a csoportnak a tagjai rajta kívül a USS Hornet hordozó, hat cirkáló és tíz romboló voltak, a másik hajócsoport, a Task Force 17 a USS Yorktown hordozóból, két cirkálóból és hat rombolóból állt. A két hajócsoport parancsnoka (Officer in Tactical Command), mint rangidős, Frank J. Fletcher altengernagy lett.
A japánok a Midway elleni támadást meglepetésnek szánták, nem számítva amerikai anyahajók jelenlétére. Az amerikai hírszerzés azonban a megfejtett japán rejtjelkód (Magic) birtokában tudott a támadás helyéről, idejéről, és a japán csapásmérő flotta erejéről, és ez kiegyenlítette a számszerűen a japánoknak kedvező erőviszonyokat.
A csata 1942. június 4-én, reggel kezdődött. A japánok – még mindig nem tudva az amerikai hordozók jelenlétéről – légitámadást indítottak a Midway-sziget ellen, de alig három órával később az Enterprise torpedóbombázói megtámadták a japán hordozókat (vadászkíséret nélkül). Ez a támadás kudarcba fulladt, az amerikai gépek, egy kivételével odavesztek. Miközben a japánok újratöltötték, és a következő támadóhullámra készítették fel repülőiket, kapták az újabb amerikai támadást, amit ezúttal zuhanóbombázók hajtottak végre. Ez teljesen felkészületlenül érte a japánokat, és a támadás következtében az Akagi és a Kaga japán hordozók hamarosan elsüllyedtek. Késő délután elpusztult a Soryu is, de a megmaradt utolsó japán hordozó, a Hiryu repülőgépei halálosan megsebesítették a Yorktown-t. Végül a Hiryu is társai sorsára jutott.
Az Enterprise július 15-én csatlakozott a Task Force 61-hez (Thomas C. Kinkaid altengernagy), és részt vett a salamon-szigeteki csatában. 1942. augusztus 24-én a Shokaku és a Zuikaku japán hordozókról felszálló repülőgépek három közvetlen bombatalálatot értek el a hajón, minek következtében a súlyosan sérült Enterprise-nak vissza kellett térnie Pearl Harbour.ba. Kijavítása után, október 26-án, a Santa Cruz-i csatában ismét megsérült, ezúttal a Shokaku két repülőgépének bombáitól. A csatában testvérhajója, a Hornet elsüllyedt, így az Enterprise maradt az egyetlen amerikai repülőgép-hordozó a Csendes-óceánon.
1943-ra, a két testvérhajó, a Yorktown és a Hornet elsüllyedése, illetve az Enterprise sorozatos sérülései megmutatták az ilyen típusú hajók nagyfokú sebezhetőségét a torpedó- és légitámadásokkal szemben. Ezért 1943. július 20-án az Enterprise-t visszarendelték az Egyesült Államokba, ahol a következő három hónapban a Puget Sound Navy Yard-ban radikális felújításon esett át. Megerősítették a páncélzatát, kibővítették a légvédelmi fegyverzetét és torpedóvédelmét.
1943 novemberében az Enterprise visszatért a Csendes-óceánra, és a Gilbert-szigeteki partraszállást támogatta. 1944 elején részt vett a Truk-atoll, majd a Yap, Ulihti, Wolea és Palau szigetek elleni hadműveletekben, illetve az új-guineai partraszállásban, ezt követte egy újabb támadásban a Truk-atoll ellen.
1944. június 19–20-án a Task Force 58.3 (John W. Reeves altengernagy) zászlóshajójaként vett részt a fülöp-tengeri ütközetben, a háború legnagyobb repülőgéphordozó-csatájában, ami a kulcsfontosságú Mariana-szigetek birtoklásáért folyt, melynek amerikai kézre kerülése már a japán anyaországot veszélyeztette. A csatában a japánok vereséget szenvedtek, és elvesztették a Hiyo, Shokaku és Taiho hordozókat.
A vereség után a japánok mindent egy lapra téve fel, a maradék hajóikat három csoportba vonták össze a térségben, szándékaik szerint ezzel elvonva az amerikai főerőket a Fülöp-szigeteken végrehajtandó partraszállástól. Az október 23. és 26. között lezajlott Leyte-öbölbeli ütközetben – amely a hadtörténelem legnagyobb tengeri csatája volt – a japánok ismét súlyos, ezúttal jóvátehetetlen vereséget szenvedtek, minden ütőképes egységüket elvesztették, a megmaradt néhány hajójuk többé már nem hagyta el a japán kikötőket.
1945 első felében az Enterprise az Iwo Jima-n és Okinawa-n végrehajtott hadműveletek támogatása során, március 18-án, április 11-én és május 6-án, japán kamikaze-támadások következtében súlyos sérüléseket szenvedett, ezért június 7-én vissza kellett térnie Puget Sound Navy Yard-ba, ahonnan a hadszíntérre a háború végéig már nem tért vissza.
1947-ben a Tartalék Flotta állományába helyezték, annak zászlóshajójaként. 1956-ban leszerelték, majd egy szűklátókörű döntés eredményeképpen – a megmentése és múzeummá alakítása érdekében tett erőfeszítések ellenére – 1958-ban hulladékként értékesítették. (Az amerikai győzelemért legtöbbet tett hajó fémértéke felülírta a pénzre nem átszámítható kegyeletet.)
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1936. október 3.
Szolgálatba állítás: 1938. május 12.
Vízkiszorítás:
1938-ban:
-
19 800 t (üresen)
-
25 500 t (harckészen)
1943 után:
-
21 000 t (üresen)
-
32 060 t (harckészen)
Hossz:
1938-ban:
-
251,38 m (teljes)
-
230,0 m (vízvonalban)
1942 után:
-
252,20 m (teljes)
-
230,0 m (vízvonalban)
Szélesség:
1938-ban:
-
33,38 m (teljes)
-
25,37 (vízvonalban)
1942 után:
-
34,87 m (teljes)
-
25,37 m (vízvonalban)
1943 után:
-
34,38 m (teljes)
-
29,08 m (vízvonalban)
Merülés: 7,91 m
Hajtómű:
-
9 db Babcock & Wilcox gőzkazán
-
4 db Parsons gőzturbina
-
4 db hajócsavar
Teljesítmény: 120 000 LE (88 235 kW)
Sebesség: 32,5 csomó (60,2 km/h)
Hatótávolság: 23 150 km, 15 csomós (27,8 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet:
1938-ban:
-
8 db 127 mm-es L/38 kettős célú ágyú (8x1)
-
16 db 28 mm-es L/75 légvédelmi gépágyú (4x4)
-
24 db 12,7 mm-es légvédelmi gépágyú (24x1)
1942. ápr.-tól:
-
8 db 127 mm-es L/38 kettős célú ágyú (8x1)
-
16 db 28 mm-es L/75 légvédelmi gépágyú (4x4)
-
30 db 20 mm-es L/70 Oerlikon légvédelmi gépágyú (30x1)
1942. jún.-tól:
-
8 db 127 mm-es L/38 kettős célú ágyú (8x1)
-
20 db 28 mm-es L/75 légvédelmi gépágyú (5x4)
-
32 db 20 mm-es L/70 Oerlikon légvédelmi gépágyú (32x1)
1942. szept.-től:
-
8 db 127 mm-es L/38 kettős célú ágyú (8x1)
-
16 db 40 mm-es Bofors légvédelmi gépágyú (4x4)
-
4 db 28 mm-es L/75 légvédelmi gépágyú (1x4)
-
44 db 20 mm-es L/75 Oerlikon légvédelmi gépágyú (44x1)
1943. okt.-től:
-
8 db 127 mm-es L/38 kettős célú ágyú (8x1)
-
40 db 40 mm-es Bofors légvédelmi gépágyú (8x2; 6x4)
-
50 db 20 mm-es L/75 Oerlikon légvédelmi gépágyú (50x1)
Radar: RCA CXAM-1
Repülőgépek: 96 db + 3 lift; 3 hidraulikus katapult
Páncélzat:
-
övpáncél: 64–102 mm
-
fedélzet: 37 mm
-
válaszfalak: 102 mm
-
parancsnoki torony: 51–102 mm
Személyzet: 2217 tiszt és tengerész (1941)
Parancsnokok (a második világháború idején):
-
George Dominic Murray sorhajókapitány (1941. márc. 21.–1942. jún. 30.)
-
Arthur Cayley Davis sorhajókapitány (1942. jún. 30.–1942. okt. 21.)
-
Osborne Bennett Hardison sorhajókapitány (1942. okt. 21.–1943. ápr. 7.)
-
Carlos Wilhelm Wieber sorhajókapitány (1943. ápr. 7.–1943. ápr. 16.)
-
Samuel Paul Ginder sorhajókapitány (1943. ápr. 16.–1943. nov. 7.)
-
Matthias Bennett Gardner sorhajókapitány (1943. nov. 7.–1944. júl. 10.)
-
Thomas James Hamilton sorhajókapitány (1944. júl. 10.–1944. júl. 29.)
-
Cato Douglas Glover sorhajókapitány (1944. júl. 29.–1944. dec. 14.)
-
Grover Budd Hartley Hall sorhajókapitány (1944. dec. 14.–1945. szept. 25.)
Testvérhajók:
-
USS Yorktown
-
USS Hornet
