A USS Utah Florida-osztályú csatahajó 1909 és 1911 között épült Philadelphiában. Az első világháborúban, Egyesült Államok hivatalos hadba lépését (1917. április 6.) követően az Atlanti óceánon szolgált, mint a 6. csatahajó-osztály (Thomas S. Rodgers altengernagy) zászlóshajója, és együttműködve a USS Nevada és Oklahoma csatahajókkal a szövetséges konvojok védelmét látta el a német Birodalmi Haditengerészet ellenében.
A két világháború között a Utah 1932-ig különböző protokolláris feladatokat látott el. 1932-re már jócskán elavulttá vált, de a vele egykorú amerikai csatahajókkal ellentétben nem korszerűsítették, nem építették át, hanem rádióvezérlésű távirányító berendezéssel szerelték fel, és az elkövetkezendő kilenc évben mozgó célpontként használták a flotta lőgyakorlataihoz. (Testvérhajóját, a USS Florida-t 1931-ben lebontották.)
1941. december legelején, a küszöbön álló japán támadás előtt néhány nappal (a támadás időpontjáról az amerikai hírszerzésnek pontos információi voltak), az Utah-t Pearl Harbor-ba rendelték, hogy az lehessen, ami eddig is volt: célpont, ezúttal az ellenségé. December 7-én reggel, a japán támadás megindulásakor a Utah a repülőgép-hordozóknak fenntartott területen horgonyzott, amely terület a japánok kiemelt célpontja volt, nem tudván arról, hogy a kikötőben (természetesen) egyetlen hordozó sem tartózkodik.
A Utah-t a támadás első perceiben torpedótalálatok érték, minek következtében az elöregedett válaszfalak átszakadtak, és a hajó szinte azonnal az oldalára dőlt, a teljes elsüllyedéstől csak a kikötő sekély vize mentette meg. A személyzet nagy részének sikerült a partra menekülni, de 6 tiszt és 52 tengerész életét vesztette. (Haláluk az amerikai vezetés stratégiai terveiben valószínűleg elfogadható veszteségként szerepelt. Csakhogy Pearl Harbor katonáit és tengerészeit nem az ellenség, hanem saját népük félrevezetése érdekében áldozták fel.)
A Utah-t a továbbiakban meg sem próbálták kiemelni és helyreállítani, hiszen már elsüllyedése előtt sem volt semmiféle katonai értéke. 1944. szeptember 5-én törölték a nyilvántartásból, a roncs, amely valószínűleg néhány tengerész sírja is egyben, ma is a kikötőben látható.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1909. december 23. Szolgálatba állítás: 1911. augusztus 31. Vízkiszorítás:
23 033 t (üresen)
25 390 t (harckészen)
Hossz:
159,0 m (teljes)
155,4 m (vízvonalban)
Szélesség: 26,9 m Merülés: 8,6 m Hajtómű:
12 db gőzkazán
4 db Parsons gőzturbina
4 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény: 27 026 LE (19 872 kW) Sebesség: 21,04 csomó (38,97 km/h) Hatótávolság: 12 705 km, 10 csomós (18,5 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
10 db 305 mm-es L/45 ágyú (5x2)
16 db 127 mm-es L/51 ágyú
2 db 533 mm Ø torpedóvető-cső
Páncélzat:
övpáncél: 165–279 mm
páncélfedélzet: 85–148 mm
barbetták: 254 mm
lövegtornyok: 148–305 mm
parancsnoki torony: 229–305 mm
Személyzet: 1001 fő Parancsnok(a második világháború idején):
