A francia Dunkerque-osztály két elkészült egysége, így az MN Strasbourg is, a nehezen besorolható hajók közé tartoznak: páncélzatuk és sebességük csatacirkáló szintű, viszont a mérnökök a lehető legnagyobb tűzerőt tervezték a hajóhoz, a végeredmény pedig egy hibrid csatahajó-cirkáló lett. Az egész projekt a német zsebcsatahajókra adandó válaszként kezdődött, majd a brit Nelson-osztály terveinek alapjait felhasználva 1937–38-ban készült el. Felderítő repülőgépei számára hangárt és katapult-állványt építettek. A háború elején a DKM Admiral Graf Spee elleni hajszában vettek részt, de Franciaország korai kapituációja miatt nem mutathatták meg igazi képességeiket a német hadihajókkal szemben.
A francia kapituláció után a britek attól tartottak, hogy a francia flotta csatlakozik a német és az olasz flottához (ami egyébként nem állt a franciák szándékában). Ez a tengelyhatalmak flottáinak minőségi és számbeli fölényét jelentette volna a tengereken.
1940. július 3-án, az Oran melletti Mers-el-Kebir kikötőjében tartózkodó francia flotta parancsnokához, Gensoul tengernagyhoz a brit Somerville tengernagy futár útján 6 órás lejáratú ultimátumot intézett, amelyben a franciáknak választaniuk kellett: vagy csatlakoznak a brit flottához, illetve a Szabad Franciákhoz, vagy beleegyeznek az internálásukba, vagy saját maguk süllyesztik el a flottájukat. Elutasítás esetére Somerville kilátásba helyezte a francia hajók megsemmisítését. Az ajánlatot „tisztességesnek” nevezte. A franciák nem találták annak, és inkább az ellenállás mellett döntöttek, bár a kikötőbe beszorult francia hajók helyzete meglehetősen reménytelen volt. Gensoul talán bízott benne, hogy a britek nem váltják be fenyegetésüket, hiszen az a nemzetközi jog durva megsértését jelentette az akkor már semleges (nemrég még szövetséges) Franciaországgal szemben (már az is jogsértő volt, hogy egy ilyen ultimátumot egyáltalán átadtak). Gensoul túl jóhiszemű volt, és tévedett.
Az ultimátum visszautasítása után a britek tüzet nyitottak. A franciák viszonozták azt, de az egyenlőtlen küzdelemben a francia flotta nagy része romhalmazzá vált, a Bretagne csatahajó felrobbant, a Provence és a Dunkerque súlyosan megsérült. A Strasbourg-t, Collinet kapitány ügyes manőverezésének köszönhetően nem érték komoly károk, és sikerült eljutnia Toulonba, ahol Vichy-Franciaország flottájának zászlóshajója lett.
1942 novemberében a németek, válaszul a szövetségesek észak-afrikai partraszállására, megszállták az ún. „Szabad Zónát” (Víchy-Franciaország). Ekkor a francia vezetés döntésének értelmében a Toulonban állomásozó flottát elsüllyesztették, így a Strasbourg-t is. 1943 júliusában az olaszok kiemelték, azzal a céllal, hogy a Regia Marina kötelékében saját hadrendjükbe állítják. Erre az olasz fegyverszünet miatt már nem került sor, a hajót átvették a németek, majd visszaadták a francia hatóságoknak. A dél-franciaországi szövetséges partraszálláskor (1944. augusztus 15.) súlyos bombatámadás következtében ismét elsüllyedt, másodszori kiemelése után javíthatatlanná nyilvánították, és 1955-ben bontásra eladták.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1936. december 12. Szolgálatba állítás: 1938. szeptember 15. Vízkiszorítás:
26 500 t (üresen)
35 000 t (harckészen)
Hossz:
215,48 m (teljes)
209,10 (vízvonalban)
Szélesség: 31,08 m Merülés: 8,69 m Hajtómű:
6 db Indret kazán
4 db Parsons gőzturbina
4 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény:
112 500 LE (82 721 kW) (előírt)
135 565 LE (99 680 kW) (kipróbált)
Sebesség:
29,5 csomó (54,63 km/h) (előírt)
31,06 csomó (58,52 km/h) (kipróbált)
Hatótávolság: 13 897 km 15 csomós (27,8 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
8 db 330 mm-es ágyú (2x4)
16 db 130 mm-es ágyú (3x4) (2x2)
8 db 37 mm-es légvédelmi ágyú (4x2)
32 db 13,2 mm-es légvédelmi gépfegyver (8x4)
Repülőgépek: 4 db Loire 130 hidroplán + 1 katapult Páncélzat:
övpáncél: 195–280 mm
fedélzet: 40–130 mm
lövegtornyok: 152–355 mm
barbetták: 269–345 mm
parancsnoki torony: 270 mm
Személyzet: 1431 fő Parancsnok(1940): Louis Edmond Collinet sorhajókapitány Testvérhajó: MN Dunkerque
