Az SMS Schlesien (1935 után DKM Schlesien) a német Kaiserliche Marine pre-dreadnought csatahajójaként épült 1904 és 1908 között. A hajót a forradalmian új HMS Dreadnought brit csatahajó 1905-ös megjelenése már szolgálatba állításakor anakronisztikussá tette, ezért a Schlesien az első világháborúban sem számított korszerű csatahajónak, és csak korlátozott, elsősorban járőr- illetve aknatelepítési feladatokat teljesített. Az 1916. máj. 31.–jún. 2-i jütlandi csatában, néhány leadott lövés erejéig ugyan részt vett, de brit cirkálók tüzétől megsérült, és javításra szorult. Ezután rövid ideig már csak mint partvédelmi hajó működött. 1917. május 2-án leszerelték, és laktanya-hajóként használták.
A Schlesien egyike volt annak a három kiöregedett, harcértéket nem képviselő csatahajónak, amit a versaillesi „békeszerződés”-ben a győztesek, végtelen kegyelmükben meghagytak Németországnak. A Schlesien-t és testvérhajóját, a Schleswig-Holstein-t a 20-as években korszerűsítették, átépítették a felépítményét és erősebb fegyverzetet kapott. 1932-ig – jobb híján – a Schlesien volt a Reichsmarine zászlóshajója. 1935-ben az újonnan alakult Kriegsmarine részeként kiképző-hajóvá alakították át, és mint ilyen hosszabb utakat tett, elsősorban az amerikai kontinens különböző kikötőit kereste fel.
A második világháború elején a Schlesien csatlakozott a Schleswig-Holstein-hez, és lengyel part menti célokat bombázott. 1940 áprilisában részt vett a Weserübung-hadműveletben (Dánia és Norvégia német megszállása), majd az U-Bootok számára jégtörő-feladatot látott el. 1944 közepén jelentősen megerősítették a légvédelmi fegyverzetét, hogy eredményesen használhassák Gotenhafen (Gdynia) kikötőjének védelmében. 1945 áprilisában, útban Swienemünde felé mágneses aknára futott, és részben elsüllyedt, ám mivel felépítménye és lövegtornyai a vízszint felett maradtak, tűztámogatást tudott nyújtani a visszavonuló német csapatoknak.
A háború után, 1949 és 1956 között a Schlesien roncsait lebontották. A munkálatokat az ezzel megbízott keletnémet vállalat nem siette el, a hajó egyes részei még a 70-es évek elején is láthatóak voltak.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1906. május 28. Szolgálatba állítás: 1908. május 5. Vízkiszorítás:
13 191 t (üresen)
14 218 t (harckészen)
Hossz:
127,6 m (teljes)
125,9 m (vízvonalban)
Szélesség: 22,2 m Merülés: 7,7 m Hajtómű:
12 db gőzkazán
3 db háromhengeres dugattyús gőzgép
2 db 4,8 m Ø háromszárnyú hajócsavar
1 db 4,5 m Ø négyszárnyú hajócsavar
Teljesítmény: 18 923 LE (13 914 kW) Sebesség: 18,5 csomó (34,3 km/h) Hatótávolság: 9 000 km, 10 csomós (18,5 km/h) sebesség mellett Fegyverzet: 1908-ban:
4 db 280 mm-es L/40 ágyú (2x2) (340 lövés)
14 db 170 mm-es L/40 ágyú (1820 lövés)
20 db 88 mm-es L/35 ágyú (2 800 lövés)
6 db 450 mm Ø torpedóvető-cső (16 db torpedó)
1939-ben:
4 db 280 mm-es L/40 ágyú (2x2)
6 db 105 mm-es légvédelmi ágyú (1800 lövés)
4 db 37 mm-es légvédelmi gépágyú
4 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú
Páncélzat:
övpáncél: 100–240 mm
citadella: 170 mm
fedélzet: 40–97 mm
lövegtornyok: 50–280 mm
parancsnoki torony: 30–300 mm
Személyzet: 743–802 fő Parancsnokok (a második világháború idején):
Werner Lindenausorhajókapitány (1938. aug. 4.–1939. ápr. 4.)
Kurt Utkesorhajókapitány (1939. ápr. 20.–1939. nov. 16.)
