A HMS King George V, öt csatahajóból álló osztálya névadó hajójának építését 1937-ben kezdték meg, és a hajót eredetileg az uralkodó VI. György királyról szándékoztak elnevezni, ám a király utasítására apja, V. György nevét kapta. 1940 decemberében állították szolgálatba. A King George V és testvérhajói koruk legfejlettebb brit csatahajói voltak.
A King George V második világháborús pályafutását 1941 februárjában az Atlanti-óceánon kezdte, konvojokat kísért, illetve részt vett a német DKM Scharnhorst és Gneisenau csatacirkálók utáni eredménytelen hajszában.
1940 májusában, amikor a német DKM Bismarck csatahajó kifutott az Atlanti-óceánra, a King George V, mint a Home Fleet (Sir John Tovey tengernagy) zászlóshajója része lett annak a hajócsoportnak, amelynek fő feladata a Bismarck kiiktatása volt. Május 24-én reggel rátaláltak a német hajóra, és az ezt követő ütközetben a Bismarck ötödik sortüzével elsüllyesztette a brit flotta büszkeségét, a HMS Hood csatacirkálót és megrongálta a HMS Prince of Wales csatahajót, majd sikerült elhagynia az ütközet helyszínét. Ezek után a büszkeségükben (is) sértett britek a hadtörténelemben páratlan hajtóvadászat indítottak a magányos és sérült német hajó ellen.
Május 26-án egy Catalina hidroplán felfedezte a Bismarckot, majd a HMS Ark Royal hordozóról felszálló torpedóbombázók működésképtelenné tették a német csatahajó kormányművét, ennek következtében az irányíthatatlanná vált hajónak már nem volt lehetősége elérni Brest kikötőjét. A brit hajók 27-én beérték a Bismarckot, és össztüzet zúdítottak a német óriásra, amely végül a King George V és a HMS Rodney csatahajók 356 mm-es lövedékeitől elsüllyedt. (Fennáll annak lehetősége is, hogy a németek maguk süllyesztették el a hajójukat, véget vetve a kilátástalan küzdelemnek.)
Javítását követően, 1941 októberétől a King George V a német hajózási útvonalakat támadta a norvég vizeken. 1942.május 1-én, miközben a PQ 15 konvojt kísérte, összeütközött a HMS Punjabi rombolóval, és súlyos sérülést szenvedett, amit Liverpoolban javítottak ki. Július 1-ére ismét harcképes volt, és folytatta konvojkísérési feladatát.
1943 májusában a Földközi-tengerre vezényelték, Gibraltár bázissal,majd részt vett a Husky és az Avalanche hadműveletek (az olaszországi partraszállások) támogatásában.
1944. március–június között ismét egy liverpooli nagyjavításon esett át, ezt követően előbb a Földközi-tengeren, majd a Csendes-óceáni flotta alárendeltségében a Távol-Keleten tevékenykedett. Részt vett a japán szigetek bombázásában, majd az okinawai hadműveletekben.
A King George V a japán kapituláció után a Tokiói-öbölben állomásozott, így jelen lehetett a fegyverletételt követő győzelmi ünnepségeken, majd visszatért Nagy-Britanniába. 1946 decemberéig a Home Fleet zászlóshajója volt, majd kiképző-hajóvá minősítették át. 1950-ben tartalékállományba helyezték, 1955-ben kivonták a szolgálatból és 1957-ben leselejtezték.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1939. február 21. Szolgálatba állítás: 1940. december 11. Vízkiszorítás:
38 641 t (üresen)
44 460 t (harckészen)
Hossz:
227,2 m (teljes)
225,5 m (vízvonalban)
Szélesség: 31,4 m Merülés: 10,8 m Hajtómű:
8 db Admiralty gőzkazán
4 db Parsons gőzturbina
4 db háromszárnyú, 4,42 m Ø hajócsavar
Teljesítmény: 125 000 LE (91 912 kW) Sebesség: 28 csomó (51,9 km/h) Hatótávolság: 10 000 km 18 csomós (33,3 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
10 db 356 mm-es L/45 ágyú (2x4) (1x2)
16 db 133 mm-es L/50 ágyú (8x2)
32 db 40 mm-es Bofors légvédelmi iker gépágyú
16 db 20 mm-es Oerlikon légvédelmi gépágyú
Repülőgépek: 4 db Supermarine Walrus hidroplán + 1 katapult Páncélzat:
övpáncél: 114–381 mm
fedélzetek: 63–152 mm
barbetták: 280–330 mm
lövegtornyok: 152–330 mm
parancsnoki torony: 76–102 mm
Személyzet: 1314–1631 fő Parancsnokok:
Wilfrid Rupert Patterson sorhajókapitány (1940. július 15.–1942. május 6.)
Philip John Mack sorhajókapitány (1942. május 6.–1943. február 15.)
