A HMS Rodney Nelson-osztályú csatahajót a 20-as évek elején építették, 1927-ben állították hadrendbe. Építésénél az elsődleges szempont az erős páncélzat, és a hatalmas tűzerő volt. Ezek az elvárások a sebesség rovására valósultak meg. Végeredményképpen a Rodney és testvérhajója, a HMS Nelson lettek a brit flotta legerősebb, és leglassabb csatahajói. Érdekesség, hogy a brit hajóknál szokatlan módon, az egész főfegyverzetet, a francia Dunkerque-osztályhoz hasonlóan, a hajó elülső részében helyezték el, ezért parancsnoki tornya is hátrébb került.
A második világháború elején a Rodney a norvég vizeken, illetve a La Manche-csatornán tevékenykedett, később részt vett a DKM Scharnhorst és a DKM Gneisenau utáni sikertelen hajtóvadászatban.
1941 májusában a Rodney egy Kanadából Nagy-Britanniába tartó csapatszállító hajót kísért. Útját megszakítva, 26-én csatlakozott a DKM Bismarck üldözésére összegyűjtött, Sir John Tovey tengernagy parancsnoksága alatt álló hajócsoporthoz, amely rajta kívül a HMS King George V csatahajóból, a HMS Norfolk és HMS Dorsetshire nehézcirkálókból, valamint torpedórombolókból állt. A Bismarcknak előző nap egy torpedótalálat következtében használhatatlanná vált a kormányműve, így sem bázisára visszatérni, sem kitérő manővereket végrehajtani nem tudott. Ennek köszönhetően a brit hajók, így a Rodney is, annyira megközelíthették az irányíthatatlan német óriást, hogy lehetőségük volt közvetlen célzással tüzelni. A Bismarck-ot számtalan találat érte, és egy 406 mm-es lövedék felrobbantotta az egyik lövegtornyát. A Rodney-t, üzemanyaghiány miatt visszarendelték a csatából, de előtte még négy torpedót lőtt ki a német hajóra, ebből egy (a britek szerint) el is találta azt.
A Bismarck-ot végül saját személyzete süllyesztette el, bár a brit verzió erről is más. A britek a Bismarck túlélőinek kimentésében nemigen jeleskedtek, ezt később tengeralattjáró-veszéllyel magyarázták. (Nem valószínű, hogy egy német tengeralattjáró megtámadta volna az éppen a német túlélők mentését végző brit hajókat.)
Ezek után a hajó hajtóműve nagyjavításra szorult, amit érdekes módon az akkor még a semlegességét hangoztató USA-ban, Bostonban végeztek el. Az USA magatartása ekkor már (fél évvel Pearl Harbor előtt) előre vetítette, hogy hamarosan be fog lépni a háborúba.
1941 szeptemberében a Rodney a Force H kötelékében a Máltára irányuló konvojok kíséretét látta el, majd 1942–43-ban részt vett az észak-afrikai, a szicíliai és a salerno-i szövetséges partraszállásokban. 1943 októberében áthelyezték a Home Fleet alárendeltségébe, és segédkezett a normandiai partraszállásnál, ahol caen-i célpontokat ágyúzott. 1944 második felére gépei már annyira elhasználódtak, hogy egy rövid északi-tengeri konvojkíséret után Scapa Flow-ban tartalékállományba helyezték, tervbe véve a hajó átépítését, ám erre a háború vége miatt már nem került sor. 1948-ban ócskavasként eladták.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1925. december 17. Szolgálatba állítás: 1927. november 10. Vízkiszorítás:
34 270 t (üresen)
38 030 t (harckészen)
Hossz: 216,5 m Szélesség: 32,3 m Merülés: 9,4 m Hajtómű:
8 db olajtüzelésű Admiralty gőzkazán
2 db Brown–Curtis gőzturbina
2 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény: 45 000 LE (33 088 kW) Sebesség: 23 csomó (42,6 km/h) Hatótávolság: 26 900 km 10 csomós (18,5 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
9 db 406 mm-es L/45 ágyú (3x3)
12 db 152 mm-es ágyú (6x2)
8 db 120 mm-es légvédelmi ágyú (4x2)
48 db 40 mm-es légvédelmi ágyú (6x8)
61 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú
2 db 622 mm-es torpedóvető-cső
Repülőgépek: 2 db Supermarine Walrus hidroplán + 1 katapult Páncélzat:
övpáncél: 330–356 mm
fedélzet: 111–162 mm
barbetták: 305–381 mm
lövegtornyok: 229–406 mm
parancsnoki torony: 254–356 mm
válaszfalak: 102–305 mm
Személyzet: 1314 (1361) fő Parancsnokok(a második világháború idején):
