A Väinämöinen és testvérhajója, az Ilmarinen Finnország 1919-es függetlenné válása után, az 1927-es haditengerészeti törvény alapján épült, a cári Oroszországból visszamaradt kiöregedett hajók felváltására. Az új hajók, kategóriájukhoz képest erős fegyverzettel rendelkeztek, de lassúak voltak, és elhibázott konstrukciójuk (kis merülés, túl magas felépítmény) nem tette alkalmassá őket nyílt tengeri műveletekre.
A Väinämöinent 1932-ben állították hadrendbe, első hosszabb útján részt vett a brit VI. György király koronázása alkalmából rendezett spithead-i flottaparádén. A rossz konstrukció már ekkor megmutatkozott, mert a visszafelé vezető úton a svéd Drottning Victoria vontatására szorult. Állítólag ekkor tette valaki ezt az ironikus megjegyzést a hajó külsejével kapcsolatban: „Finnország erős tengeri hatalom kell, hogy legyen, ha még a világítótornyokat is 10-es ágyúkkal fegyverzi fel.”
A Téli háborúban a Väinämöinen és az Ilmarinen az Åland-szigetek védelmét látták el egy esetleges invázióval szemben, majd Turku város légvédelmének részei lettek. A „Folytatólagos háborúban” néhányszor lőtték a Hanko-szigeten lévő, kiürítés alatt álló szovjet bázist. 1941. szeptember 13-án részt vettek a balszerencsés kimenetelű Nordwind fedőnevű elterelő-műveletben, melyben az Ilmarinen aknára futott és elsüllyedt.
1943–44 folyamán a Väinämöinen a Väinämöinen-különítmény élén a Finn-öbölben járőrözött, aktív harci cselekményben nem vett részt. Az 1944-es szovjet nyári offenzíva során a szovjetek súlyt helyeztek a hajó megtalálására és elsüllyesztésére. A Väinämöinent Kotka kikötőjében vélték felfedezni, és 132 (!) szovjet bombázó és vadászgép indított légitámadást a hajó ellen. Ám az oroszok tévedtek, a kiszemelt hajó nem a Väinämöinen, hanem a német DKM Niobe légvédelmi segédcirkáló volt, melyet egy ekkora légierővel – amely egy csatahajó elpusztítására is elegendő lett volna – sikerült is dicsőségesen elsüllyeszteniük.
A háború után a Väinämöinent 1947. június 5-én háborús „jóvátételként” átadták a Szovjetuniónak. (A szovjetek később azt állították, hogy 265 millió márkát fizettek érte, de ez igen kevéssé hihető.) A szovjetek a hajót átkeresztelték Vyborg-ra, (Выборг) és az hat éven keresztül a Balti Flotta állományában szolgált, majd lakóhajóvá alakították át. 1966-ban szétbontották és ócskavasként hasznosították.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1932. április 9. Szolgálatba állítás: 1932. december 28. Vízkiszorítás: 3 900 t Hossz: 92,9 m Szélesség: 16,9 m Merülés: 5,2 m
Hajtómű: dízel-elektromos meghajtás
4 db Krupp dízelmotor
2 db csavartengely
Teljesítmény: 4 800 LE (3 529 kW) Sebesség: 14,5 csomó (26,9 km/h) Hatótávolság: 1296 km Fegyverzet:
4 db 254 mm-es L/45 Bofors ágyú (2x2)
8 db 105 mm-es L/50 Bofors ágyú (4x2)
4 db 40 mm-es L/56 Bofors légvédelmi gépágyú (4x1)
4 db 20 mm-es L/60 Madsen légvédelmi gépágyú (4x1)
