Az RN Conte di Cavour-t az első világháború idején, 1915-ben állították szolgálatba, majd Amadeo di Savoia herceg ellentengernagy zászlóshajója lett. Fő ellenfele az Osztrák–Magyar Monarchia hadiflottája lett volna, de komoly harci cselekményben nem vett részt.
1928-ba a Cavour-t szolgálaton kívül helyezték, és Taranto-ban állomásoztatták tervbe vett lebontásáig. A harmincas évek elején mégis inkább a hajó teljes átépítése és modernizációja mellet döntöttek. A rekonstrukciót 1933-ban, Triesztben kezdték meg, és 1937-ig tartott.
A radikális átalakítás során szinte egy új hajót építettek, az eredeti szerkezetből csak 40%-ot hagytak meg. A hajótest hosszát 10,3 m-rel megnövelték, teljesen új felépítményt és lövegtornyokat kapott: csökkentették a kémények számát, a nem túl magas parancsnoki torony kúp alakú lett, tetején a távolságmérő berendezésekkel. Az új hajtóművel megduplázták az összteljesítményt, növelve a sebességet. A kor követelményeinek megfelelő, modern fegyverzettel látták el. Összességében a Conte di Cavour egy korszerű, ütőképes hajó lett, még ha a légvédelmi és tengeralattjáró-elhárító eszközeiben mutatkoztak is hiányosságok.
Az átépítés után, 1937. június 1-én, a Cavour visszakerült a Regia Marina állományába, Taranto állomáshellyel. 1940. július 9-én részt vett a Punta Stilo-i (calabriai) csatában, amely az első összecsapás volt a brit és olasz haditengerészet között. A Taranto elleni brit támadás (november 11–12.) során, torpedótalálat következtében a Conte di Cavour a sekély vízben részben elsüllyedt (a felépítmény a vízszint fölött maradt). 1941-ben kiemelték, és Triesztben kísérletet tettek a kijavítására, de az aktív szolgálatba már soha nem tért vissza.
Az olasz fegyverszünetet követően, 1943 szeptemberében, a trieszti támaszpont a németek felügyelete alá került, akiknek szándékukban állt a hajót újra üzemképes állapotba helyezni, de az állandó légitámadások miatt ezzel később felhagytak. 1945. február 20-án, szövetséges légitámadás során két célzott bombatalálat érte, minek következtében a hajó felborult. 1947-ben a maradványokat szétbontották.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1911. augusztus 10. Szolgálatba állítás: 1915. április 1. Szolgálatból kivonva: 1928. május 18. Szolgálatba visszahelyezve: 1937. június 1. Vízkiszorítás: 1915-ben:
23 088 t (üresen)
25 086 t (harckészen)
1937-ben:
26 140 t (üresen)
29 100 t (harckészen)
Hossz: 1915-ben:
176, 1 m (teljes)
168,9 m (vízvonalban)
1937-ben:
186,4 m (teljes)
168,9 m (vízvonalban)
Szélesség: 28,0 m Merülés:
9,4 m (1915)
10,4 m (1937)
Hajtómű: 1915-ben:
20 db Blechhynden gőzkazán
3 db Parsons gőzturbina
4 db hajócsavar
1937-ben:
8 db gőzkazán
2 db Parsons gőzturbina
2 db hajócsavar
Teljesítmény:
31 280 LE (23 000 kW) (1915)
93 840 LE (69 000 kW) (1937)
Sebesség:
22,1 csomó (41 km/h) (1915)
28,6 csomó (53 km/h) (1937)
Hatótávolság (1937): 5 741 km 20 csomós (37 km/h) sebesség mellett Fegyverzet (1937):
10 db 320 mm-es L/44 ágyú
12 db 120 mm-es L/50 ágyú
8 db 100 mm-es L/47 ágyú
8 db 37 mm-es L/54 légvédelmi gépágyú
12 db 20 mm-es L/65 légvédelmi gépágyú
Repülőgépek(1937): 2 db hidroplán + 2 katapult Páncélzat(1937):
övpáncél: 250 mm
fedélzet: 138 mm
felépítmény: 280 mm
lövegtornyok: 280 mm
Személyzet(1937): 1236 fő Testvérhajó:RN Giulio Cesare
