A HMS Royal Oak Revenge-osztályú csatahajót 1916-ban állították szolgálatba. Már ekkor erős fegyverzetű és páncélzatú, de lassú hajónak számított, lassúságán az 1922-ben és 1924-ban végrehajtott korszerűsítések sem sokat segítettek. Az első világháborúban részt vett a jütlandi csatában, majd az 1 csatahajó-osztály kötelékében szolgált. A háború végén a lefoglalt német flottát kísérte Scapa Flow-ba.
1928 elején a Royal Oak kétes értékű hírnévre tett szert egy, a világsajtóban csak „Royal Oak lázadás” néven elhíresült eset kapcsán. Az incidens a flottaparancsnok, Bernard Collard altengernagy és a Royal Oak két tisztje (Kenneth Dewar kapitány, Henry Daniel beosztott tiszt) közötti egyszerű vitával kezdődött, és a hadbíróságon, sőt a brit Parlamentben végződött. A sajtó azonnal felkapta és – természetéhez hűen – jelentőségében felnagyítva tálalta az ügyet, ami alkalmas volt a Royal Navy tekintélyének megtépázására.
A spanyol polgárháborúban a Royal Oak a „be nem avatkozás politikája” jegyében az oda vezényelt brit flottaegységek parancsnoki hajójaként járőrözött az egész Ibériai-félsziget partjai mentén. Eközben két légitámadást is kapott, egyet a köztársasági, egyet pedig a nemzeti oldal részéről. (1937. február 2. ill. febr. 23.). Öt ember sérült meg, köztük a kapitány. Mindkét eset bocsánatkérésekkel zárult.
A második világháború kitörését követően, 1939 októberében a Royal Oak csatlakozott az Északi-tengeren portyázó DKM Deutschland és DKM Admiral Graf Spee zsebcsatahajókat kereső brit egységekhez. A vállalkozás eleve reménytelen volt. A Royal Oak sebessége ekkor már a 20 csomót sem érte el, és nemhogy képes lett volna a gyors német hajók közelébe jutni, hanem még a hajsza többi résztvevőjét is akadályozta ebben. A sikertelen akció végképp nyilvánvalóvá tette, hogy a közel 25 éves hajó végképp kiérdemesült, és alkalmatlan első vonalbeli harci feladatok végrehajtására. Ezek után már nem hagyta el a scapa flow-i bázist, ahol az úszó légvédelmi üteg szerepét szánták neki.
1939. október 14-én éjszaka a német U-47 tengeralattjáró (Günther Prien sorhajóhadnagy) behatolt a britek hite szerint megközelíthetetlen Scapa Flow-ba. Három torpedót lőtt ki a horgonyzó Royal Oak-ra, kettő beszorult a csőbe, egy talált, de nem robbant fel. A második sortűz már sikeres volt, mindhárom torpedó a hajó közepét találta el, ezúttal hatalmas robbanásokat okozva. A keletkező tűz szétterjedt az egész hajón, a torpedók ütötte léken pedig nagy mennyiségű víz zúdult a hajótestbe. A Royal Oak 45°-os szögben megdőlt, és 13 perccel az U-47-es második támadása után elsüllyedt. 833 ember vesztette életét, köztük Henry Blagrove ellentengernagy.
A briteknek meg sem fordult a fejében, hogy egy ellenséges tengeralattjáró képes volt behatolni a lehető legbiztonságosabbnak vélt Scapa Flow-ba, meg voltak győződve arról, hogy a Royal Oak légitámadás áldozata lett, vagy esetleg spontán robbanás történt. Prien ezalatt, kihasználva az eluralkodó fejetlenséget, még megtorpedózta a HMS Pegazus repülőgép-hordozót és a HMS Iron Duke csatahajót, majd sértetlenül távozott a bázisról.
A britek vesztesége az anyagiakon kívül elsősorban a sikeres német akció lélektani hatásában jelentkezett. A világ előtt szertefoszlott a brit flotta felsőbbrendűségének és Scapa Flow sebezhetetlenségének mítosza.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1914. november 17. Szolgálatba állítás: 1916. május 1. Vízkiszorítás:
29 150 t (üresen)
33 500 t (harckészen)
Hossz:
189,1 m (teljes)
187,3 m (vízvonalban)
Szélesség: 31,1 m Merülés: 8,7 m Hajtómű:
18 db Yarrow gőzkazán
4 db Parsons gőzturbina
4 db háromszárnyú hajócsavar
Teljesítmény: 40 360 LE (29 676 kW) Sebesség: 20 csomó (37 km/h) Hatótávolság: 7 400 km Fegyverzet:
8 db 381 mm-es L/42 ágyú (4x2)
12 db 152 mm-es L/45 ágyú (12x1)
8 db 102 mm-es ágyú (4x2)
16 db 40 mm-es légvédelmi gépágyú (2x8)
4 db 533 mm Ø torpedóvető-cső
Páncélzat:
övpáncél: 102–330 mm
válaszfalak: 38–152 mm
páncélfedélzetek: 25–152 mm
barbetták: 102–254 mm
lövegtornyok: 108–330 mm
Személyzet: 997 fő Parancsnok (1939): William Gordon Benn sorhajókapitány (†) Testvérhajók:
