A DKM Bismarck testvérhajója. 1936. november elején kezdték el építeni Wilhelmshavenben, 1939. április 1-én bocsátották vízre. A jól áramvonalazott, tiszta vonalvezetésű hajó a maga 253,6 méteres hosszával és 52.600 tonnás teljes vízkiszorításával, valamivel (kb. 2000 t-val) nagyobb volt a Bismarcknál is, így ő volt a német hajógyárakban valaha megépült legnagyobb hadihajó. Külsejére nézve a DKM Tirpitz rendelkezett a német csatahajókra hagyományosan jellemző összes ismertetőjeggyel.
A Tirpitz a Bismarckhoz képest sok szempontból ugyanolyan mellőzött hajó, mint a japán Yamatóhoz képest a Muszashi. Testvérhajójának rövid tündöklése és drámai pusztulása mellett az északi vizek királynőjének – az angolok szerint házőrző kutyájának – sokkal hosszabb, de kevésbé látványos pályafutása nem sok figyelmet kap.
A Tirpitz a Bismarck tragédiája előtt egy héttel készült el. 1941-ben végezte próbaútját, majd a balti flotta zászlóshajójaként működött. 1941. novemberben a norvég bázisra vezényelték, ahol elsődleges feladata a Szovjetunió felé tartó konvojok megtámadása volt. Ugyanakkor a brit és norvég támadások esetén védelmi szerepet játszott volna.
Otto Ciliax tengernagy tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a Kriegsmarine-nek nem áll rendelkezésére nagy mennyiségű üzemanyag, ezért a német hajók nem indíthatnak hosszabb távú bevetéseket az Atlanti-óceánon. Azonban a norvég partoktól kisebb távú bevetéseket képesek voltak végrehajtani a konvojok ellen. A Tirpitz-et egy ütőképes, hatékony harci csoport részeként vetették volna be a térségben.
A Tirpitz jelenléte az északi vizeken kezdettől komoly gondot jelentett az angoloknak, ugyanis puszta jelenlétével számos angol hadihajót lekötött, melyekre pedig más hadszíntereken nagyobb szükség lett volna.
Március 16-án, a Tirpitz, mint zászlóshajó három romboló kíséretében elindult, hogy elfogja a PQ12 és QP8 kódjelű konvojokat. A két hajóraj a Medve-szigetek mellett haladt el, de a németek nem vették őket észre. A britek elfogták a rádióüzeneteket, és a HMS Victorious-ról felszálló Albacore felderítőgép észlelte a Tirpitzet. Hamarosan 12 darab Fairly Albacore torpedózta meg. A támadás a tat felől jött, így a német csatahajónak volt ideje kitérni a torpedók elől, azonban az egyik alig 9 méterre közelítette meg. Eközben légvédelmi gépágyúival 2 Albacore-t lőtt le. A brit vezetés és a közvélemény nehezen emésztette meg a kudarcot, Hitler pedig parancsba adta, hogy a Tirpitz csak akkor futhat ki, ha a térségben egyetlen repülőgép hordozó sincs.
A Tirpitz március 11-én Narvikba, március 12-én Trondheimbe hajózott, útközben Halifax bombázók csapásait elszenvedve. A térségbe rendelték még az DKM Admiral Hipper és Admiral Scheer cirkálókat és a DKM Lützow zsebcsatahajót.
A Tirpitz csak júniusban futott ki ismét a tengerre, amikor azt a feladatot kapta, hogy támadja meg az Izlandtól délre a 36 teherhajóból álló, erős kísérettel ellátott PQ17 kódjelű, a Szovjetunióba tartó brit konvojt.
A Kriegsmarine megindította a Rösselprung (Lóugrás) hadműveletet, amelynek célja a konvoj teljes megsemmisítése volt. Július 2-án futott ki az első kötelék, mely az Admiral Hipper cirkálóból, a Tirpitz csatahajóból, négy torpedórombolóból, és két torpedónaszádból állt. 3-án elindult a második kötelék, mely a Lützow zsebcsatahajóból, Admiral Scheer nehézcirkálóból, és öt torpedórombolóból állt, az Alta-fjordban találkozott az első haderővel. Addig kellett ott várniuk, még nem tudtak meg többet a konvojt kísérő egységekről. A Tirpitz július 5-én kihajózott az Alta-fjordból, de nem ütközött meg a konvojjal.
A PQ17 hajóraj a szövetséges vezetés parancsát követve felbontotta a köteléket, szétszóródott annak érdekében, hogy a Tirpitz által vezetett német I. és II. haderő ne legyen képes támadni. Azonban az így szétszóródott hajók a német U-bootok és a repülők áldozatai lettek, 36 kereskedelmi hajóból 24-et elpusztítottak. Ez a katasztrófa arra késztette a szövetségeseket, hogy egy időre ne küldjenek konvojokat a Szovjetuniónak addig, amíg a német haderő a térségben tartózkodik.
1943. szeptember 8-án a Tirpitz a Spitzbergákat bombázta. Két héttel később egy mini tengeralattjáró megrongálta, de kijavították az Alta-fjordban. 1944. április 3-án a brit flottalégierő kétszer csapott le rá. 42 brit bombázógép támadta meg, a ledobott 106 bombából 15 talált, a hajó felszínen maradt, kijavították. A britek nem nyugodtak addig, míg el nem süllyesztik. 1944. november 12-én újra támadtak Tromsø közelében. 725 kg-os páncéltörő bombák és 227 kg-os rombolóbombák csapódtak a felső fedélzetbe, az ütegfedélzetbe és a páncélfedélzetbe. Az egyik rombolóbomba közvetlenül a hajó jobb oldala mellett robbant fel, súlyosan megrongálva a kazántermeket. A támadás után a hajó felborult és elsüllyedt.
Általános jellemzők
Vízrebocsátás: 1939. április 1. Szolgálatba állítás: 1941. február 25. Vízkiszorítás:
42 900 t (üresen)
52 600 t (harckészen)
Hossz:
253,6 m (teljes)
241,6 m (vízvonalnál)
Szélesség: 36,0 m Merülés:
9,3 m (üresen)
10,2 m (teljes terhelés)
Hajtómű:
12 db Wagner gőzkazán
3 db gőzturbina
3 csavartengely
3 db háromágú hajócsavar
Teljesítmény: 165 332 LE (121 568 kW) Sebesség: 30,8 csomó (57 km/h) Hatótávolság: 17 200 km 16 csomós (26,6 km/h) sebesség mellett Fegyverzet: Szolgálatba állításkor:
8 db 380 mm-es ágyú (4x2)
12 db 150 mm-es ágyú (6x2)
16 db 105 mm-es ágyú (8x2)
16 db 37 mm-es légvédelmi ágyú (8x2)
18 db 20 mm-es légvédelmi ágyú (18x1)
Későbbi módosítások:
58 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú
8 db 53,3 mm Ø torpedóvető-cső
Repülőgépek: 4 db Arado Ar-196 hidroplán + 1 db gőzkatapult Páncélzat: edzett Wotan-páncél
