Az RN Giulio Cesare Conte di Cavour-osztályú csatahajó az 1910-es évek elején épült, 1914-ben állították szolgálatba. Nevét az antik Róma államférfi-hadvezéréről, Julius Cæsar-ról kapta. Az első világháborúban aktív harci feladatot nem teljesített.
A hajót 1933 és 1937 között teljesen átépítették, a rekonstrukció eredménye egy szinte teljesen új hajó lett. Kicserélték a hajtóművét, ezzel megnövelve a teljesítményét és a sebességét, és korszerűsítették a fegyverzetét. A hajótest hosszúságát 10,3 m-rel megnövelték, új felépítményt kapott, miáltal a hajó egész vonalvezetése megváltozott.
Olaszországnak a második világháborúba való belépését követően, 1940. július 9-én, a Punta Stilo-nál lezajlott ütközetben, a HMS Warspite csatahajó egy 24 000 m-ről kilőtt 356 mm-es lövedéke eltalálta a Cesare Giulio-t, ami ilyen távolságból rekordteljesítménynek számított. Az olaszok állítása szerint a Warspite-ot is találat érte, a britek ezt cáfolták. (Az olaszoknak jobban hihetünk, a britek ugyanis előszeretettel tagadták le a veszteségeiket, az egész háború folyamán.) A Giulio Cesare-n a brit lövedék becsapódása következtében tűz ütött ki, négy kazán leállt, a hajó sebessége lecsökkent, de a károkat viszonylag rövid idő alatt, átmenetileg ki tudták annyira javítani, hogy a hajó eljutott Messinába, majd Taranto kikötőjébe.
A Giulio Cesare az 1940 november 11-i taranto-i csatát épségben vészelte át, majd a Vittorio Veneto csatahajóval együtt a biztonságosabb La Spezia kikötőjébe távozott. 1941 elején részt vett a máltai konvoj-csatákban, majd az észak-afrikai hadszíntérre szállító olasz konvojok védelmében vett részt. 1942 elejére a hajó állapota már annyira leromlott, hogy maximális sebessége nem haladta meg a 24 csomót. Ezért, és az olasz flottára ekkor már általánosan jellemző üzemanyaghiány miatt, taranto-i állomáshellyel rendelkezési állományba helyezték.
Az olasz fegyverszünet megkötése után, 1943. szeptember 12-én elkerülendő, hogy a németek kezébe kerüljön, a Cesare Giulio Máltára érkezett, ahol brit felügyelet alá helyezték.
A párizsi békekonferencia a Giulio Cesare-t „jóvátétel” fejében a Szovjetuniónak ítélte. A szovjetek 1949-ben, mint a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját, Novorosszijszk néven hadrendjükbe állították. 1956-ban, Szevasztopolnál tisztázatlan körülmények között aknára futott, felborult, és elsüllyedt.
Általános jellemzők(1937 után)
Vízrebocsátás: 1911. október 15. Szolgálatba állítás: 1914. június 7. (1937. június 3.) Vízkiszorítás:
26 140 t (üresen)
29 100 t (harckészen)
Hossz:
186,4 m (teljes)
168,9 m (vízvonalban)
Szélesség: 28,0 m Merülés: 10,4 m Hajtómű:
8 db gőzkazán
2 db Parsons gőzturbina
2 db hajócsavar
Teljesítmény: 93 000 LE (68 382 kW) Sebesség: 28 csomó (51,9 km/h) Hatótávolság: 5 741 km 20 csomós (37 km/h) sebesség mellett Fegyverzet:
10 db 320 mm-es L/44 ágyú (2x3) (2x2)
12 db 120 mm-es L/50 ágyú
8 db 100 mm-es L/47 ágyú
8 db 37 mm-es L/54 légvédelmi ágyú
12 db 20 mm-es L/65 légvédelmi gépágyú
Repülőgépek: 2 db hidroplán Páncélzat:
övpáncél: 130–250 mm
fedélzet: 24–40 mm
fegyvertornyok: 240–180 mm
barbetták: 130–230 mm
parancsnoki torony: 180–280 mm
Személyzet: 1236 fő Testvérhajó:RN Conte di Cavour
